2011. március 26.

Tavaszi minták


Felkerültek végre a húsvéti, tavaszi mintáim is a Komód blogra!
Elég nyögvenyelősen ment megszerkeszteni, már mindenhol van belőlük a számítógépemen! :D Szaporodnak a fájlok, mint a nyulak... :D
Szóval, megvannak, fent vannak. Vegye-vigye, aki kedvet kap hozzá!
Még lenne ötletem húsvétra, de azt hiszem az már csak jövőre kerül fel, addig tesztelem. Ezekkel is kissé kicsúsztam az időből (bár ezek gyorsan hímezhető, kis minták). :)

2011. március 25.

Szerzemények





Bár a mi kis városunk nem igazán van eleresztve eredetinek nevezhető boltokkal, találni itt is kincseket. :D Főleg virágboltokban szoktam kutakodni, a virágkötőknek jó ízlésük van, és nagyon szép dekorokat hoznak, meg a régiségek között. :D
A tündéri nyuszi kivételesen sem innen, sem onnan, hanem egy kis butik/ajándék boltban ugrott elém, nem lehetett otthagyni. :D
A két szuper doboz a régiségek, mindenfélék boltjából való. :D Szeretem ezt a boltot, de elköltözik messzire tőlünk. :( Bár a piacra is ki szoktak cuccolni, marad ez a verzió a jövőben számomra. Szóval, találtam itt egy szép kis csipkét (emlékdobozra pompás lesz), egy klassz dobozt a horgoló/kötőtűimnek (annak a 'rengeteg' mennyiségnek :D). És végül egy diapozitív tartót, ami fonaltartóvá avanzsál majd, ha eljön az ideje (teafilteren is gondolkodom, még nem próbáltam az belefér-e). Ó, és töredéke volt a 15 eurónak, ami rá volt ragasztva! :D Persze mindkét dobozt barbiasítom... (ritka béna szó, nem vagyok egy Kazinczy). :D
Szóval, egy kis textilbélés, egy kis hímzés a tetejére, koptatás, festés... Meglátjuk, mi sül ki belőle. :D

Nyuszi ül a fűben


Új mintát ötlöttem ki tegnap! Azaz az ötlet hamar megvolt, tegnap böktem ki és állítottam össze (hála a jó időnek, Ábel az óriási séták után óriásiakat alszik - és potyaszabin voltam vele kötőhártya-gyulladás miatt - a nagy szeme nem csak szép, de elég érzékeny is).
Szóval kipattant a Nyuszi ül a fűben minta, ami egyenlőre angolul van meg, de a Komódba már két nyelven lesz elérhető (a pdf-ben magyar felirattal is ott lesz).
Tetszik?
Nekem nagyon.
Pláne, hogy a szerencsétlen kezdet után, teljesen más lett a befejezés. Eredetileg is tojásmelegítőnek terveztem, de nem filcbe applikálva, ám az első kör nem sikerült, így viszont most jobban tetszik, mint az eredeti tervem. :)
Nina fonalaival hímeztem ismét, remekül mutat a Fuchsia a teafűvel festett vásznon (27ct Rico). (Közben Dédim fuksziái is eszembe jutottak, amik mindig ontották a sok-sok virágot.)
Talán egy icipicit még szaporítom a leveleket és francia csomókat a felső rész jobb oldalán (mintha nem középen lennének a virágok...).

2011. március 24.

Sok-sok jó szó


Eszter játékával már én is szemeztem. Egyrészt ki ne örülne egy jó szónak, másrészt csábító a nyeremény - sok-sok illatos eszterszappan! :D

Kaptam is bőven jó szót, nagyon kedves emberektől!
Őszintén köszönöm
Abile
Latinka
Mammka
Manka!

És ha már a jó szónál tartunk...
Egy ilyen kedves levelet kaptam a közelmúltban és olyan jól esett olvasni!
Köszönöm Rita!

"Kedves Barbi!

Bő egy éve keresztszemezek, nem szűnő, csak mindig erősődő lelkesedéssel. Eddig csak a magyar nagyközönség számára viszonylag könnyen elérhető, üzletben is megvásárolható (leginkább ....) készleteket ismertem.
Néhány hete bukkantam rá a Te, Nina és társaitok blogjaira, nagyszerű alkotásaira és eddig számomra teljesen ismeretlen külföldi tervezők műveire.
Teljesen le vagyok nyűgözve és persze szeretnék én is minél több szép új mintát kihímezni. ..."

Ezért érdemes dolgozni, tervezni! :D
(Még a szemem is bepárásodott.)

2011. március 23.

Hűtőmágnes



Saját minta,
Nina fonalai,
kávéval festett 40ct-os Zweigart Newcastle len,
és nagyi receptje.
:)
A minta a Komódba kerül hamarosan.

2011. március 22.

Tavaszi minták


Mivel az előző ajánlásom kudarcba fulladt, hoztam helyette a saját mintáimat. Ezek talán nem olyan különlegesek, de szívemnek annál kedvesebbek. Már a mintablogon vannak egy ideje, csak itt nem jeleztem. Akit érdekel az a blog, már rég rátalált ezekre. :)

:(

Az előzőleg mutatott párnácska nem az én munkám, a belinkelt blogról való, amit ma már én sem tudtam megnyitni sajnos. :( Pedig annyi szép free minta volt fenn, és én balga, nem mentett el egyet sem, még ezt a madarasat sem. Nem tudom, mi történt a bloggal!

2011. március 21.

Madárkák

Ezt a szépséges kis mintát (több variációban! - sok más csodás mintával egyetemben) itt találtam.
Hahh, ha lenne időm kihímezni!
De egyenlőre a saját mintáimat bököm, mint a güzü...
Persze ez nem panasz! :D

2011. március 18.

Elérhető


Hej, kihímeztem a Hej, tulipán, tulipán dalra tervezett Tulipán mintámat!
Elégedett vagyok vele, szerényen írom ;D, hogy szerintem szép minta! :D
Nina verzióját már láthattátok.
Most már elérhető a Komódban!
Még mindig nem tettem fel a Bújj, bújj, zöld ágat, de tényleg hamarosan. Csak azért szólok, hogy ha valakinek mindkettő tetszik, és esetleg még a húsvéti mintával is szemezni fog (már ha elkészül), és mindet együtt óhajtja... (bár postaköltség nincs)
;D

:)


Szépséges Hababann bobinák! :D
Egy része kérés, egy része kedves ajándék!
Nagyon köszönöm En!

2011. március 17.

Köszönöm!


Előszedtem ezt a régi fotót (milyen kis mazsola volt még)! :D


Úgy szeretlek Benneteket!
Mert meghallgatok, megnyugtattok és tanácsokat adtok!
Sok olyan anyuka írt, akiket szeretek, olvasok, és jól esik, hogy Ők is hozzászóltak!
Köszönöm a könyvtippeket, utánanézek! :)
A névtelen Te voltál MK barátném? :D

Egyébként este is volt műsor.
Letettük aludni, aztán jött az ötletbörze. Pisilni kell (előtte volt), ez kell, az kell (mindenféle eszement dolgot keres), apa simogass (apa simogat, majd x simogatás után kijön), ekkor kezdi az óbégatást, hogy apa simogass még. Szépen mondtuk, hogy most már apa is fáradt, lefekszünk mi is aludni. Ordított egy fél órán át (többre számítottam, bár az a 30 perc 130-nak tűnt). Mi szenvtelen arccal néztünk valamit a tévében, amiből egy kukkot se hallottunk, de nem is ez volt a lényeg, csak hogy elterelje a figyelmünket. Kicsit tudathasadásos állapotban voltam, egyszer sajnáltam, máskor dacosan gondoltam, nehogy már! Zs többször feladta volna, de mondtam, most már bírjuk ki, mert akkor mindig fesztivált fog csapni és állandóan köztünk köt ki. Sokan alszanak a gyerekükkel, én is szeretem hallgatni a szuszogását, annál kevésbé szeretem a lerúgott veséket és lábat a szájban. Így nem lehet szerintem pihenni. Szóval, mi nem alszunk vele. Minél kimerültebb vagyok, annál ingerültebb... blablabla Értitek, mire gondolok. Egyszer mentem be, amikor azt kiabálta, hogy kitakarózott. Egy kukk nélkül betakartam és kijöttem. Folytatta az óbégatást, néha halkan, néha egész bedurvult, de aztán elaludt. Még egyszer sírt fel éjszaka (ekkor a gyomrom összeugrott), de visszaaludt. Ezt már végigjátszottuk, amikor 1 évesen beállítottuk a délutáni alvását (de délután ezt végigjátszani azért nagyon más). Meséli más, hogy ő még mindig 4-5-ször is bemegy az óvodás gyerekéhez. Én a pihenésből nem engedek. Muszáj ahhoz, hogy másnap minden rendben menjen. Így sem alszom csak kb. 5-6 órát. Abból már semmiképp nem engedek.Vegyes érzelmekkel várom a mai fejleményeket.
Köszönöm a kedves szavaitokat!

Ja!
Elkészült a tulipános mintám, keretben van!
De itt olyan oltári ronda idő van, hogy megint nem tudtam lefotózni. :(
Hamarosan kész a pdf változat a Komódhoz, a Bújj, bújj, zöld ág mintáé is. Lesz még egy húsvéti is (reményeim szerint).

2011. március 16.

Hjaj




Lehet lesz, aki megutál, ha most olvas.
Nem jól vagyok mostanában. Megvisel a tavaszi időjárás. Rám telepedett a tavaszi fáradtság (bár nem tudom, foghat-e az ember bármit is erre).
Alig alszunk mostanság. Ábel sakkban tart. Kezdődött a cumiról való leszokással (lehet, hogy ez még mindig annak a folyománya), aztán rögtön utána orrdugulásos göthővel, majd egyszerű 'anya, apa, veletek akarok aludni'-val... (és köztünk is csak tovább hisztizik) Most ismét betegség. Lázas volt, most hőemelkedése van. A doktornő szerint már nincs semmi baja (igen, akkor épp, mikor nála voltunk, semmi jele nem volt a dolognak).
Sokat hisztizik, én meg kezdek belefáradni, állandóan fáj a gyomrom (és nem ételtől). Szigorú anyának tartom magam, a hisztit és a penyeséget nem tűröm, főleg hogy fiam van.
Ha igent mondok, ő nemet, ha feketét mondok, ő fehéret, ha jobbra, ő balra...
Bűntudatom van, néha félek, aki ismer zsarnok anyának tart majd, mert sokszor nem vagyok elnéző. Ha ideges leszek, mindenki azzal jön, hogy Ábel megérzi rajtam, azért hisztizik. De nem voltam előtte ideges!!! A hisztitől leszek aaaz! Nem értik meg, hogy már az idegességem előtt is ment a 'nem kell', 'nem akarom', 'add ide'... De emellett imádom (pedig ilyet csak a Jóistenre mondunk). Sok-sok remek pillanatunk van. Szóval baj van velem, vagy ez normális? Csak a kis dackorszakon esünk át éppen? Nekünk ez lenne az első, úgyhogy nemigen ismerem fel. Szerintetek rossz, ha a szülő túl szigorú a gyerekével, és mi számít túl szigorúnak? Itt érzelmekre gondolok (tettlegességre soha és semmiképp!). Annyira szerettem volna mindig jó anya lenni, néha fáj, hogy talán nem sikerül. Nem tudom mitől félek jobban, hogy én nem tartom magam jó anyának, vagy mások engem.
És persze nem is mindig érzem így...
Szóval: fáradt vagyok...
És amikor mindhárman azok vagyunk, na az téboly...
Van sorstársam, vagy csak rossz napom van ma, azért jár az agyam?

2011. március 10.

Mókus


Imádom a Bird on wire studio cukiságait!
Ez a dundi mókus! :D

2011. március 9.

Berosálok...

...Ábel szövegelésén! :D

Ma reggel Zs kézmosás után játékból összevizezte Ábel arcát.
Ábel felháborodva szaladt hozzám:
-Vizes lettem! Apa hozzányúlt magamhoz!
(Kicsin múlott, hogy mást értsek... :D)

2011. március 7.

Szimat

Ábel meghajolva, lábujjhegyen lépeget. Mutatóujját a szájához emeli és sutyorog valamit.
-Mit csinálsz? - kérdem kíváncsian.
-Lábujjheden medek. Nyomozok!
Hogy mit? Az nem derült ki...
:D

2011. március 6.

Isteni sugallat

"Mindig figyelj az első, belső, felső hangra, amikor a lelkiismereted megszólal..."
(A minap hallottam, és azért írom ide, hogy el ne felejtsem!)

Bújj, bújj, zöld ág


40ct Newcastle linen, Nina's Threads - Moss, Romance


Ez a neve az új mintacsomagomnak.
Csomag, mert három, különálló, mégis összetartozó mintát tartalmaz.
Hamarosan felteszem a Komódba.
Az összeállításhoz sablont nem fogok mellékelni, a fotó csupán elkészítési ötlet.
A kis "bokrétát" el tudom képzelni táska, kötény elejére, én tűtartót készítettem belőle. A sorminta szépen mutatna szegélydíszként akár a konyhaszekrény vitrinében is, vagy törölközőn. Vagy egy illatzsákocskán, szütyőn, mint nálam. A legkisebb mintarészt pedig ollóőrnek terveztem, de nagyobb méretben hímezve biscornu is lehet belőle. Hamarosan leírást is készítek hozzá és e-mailben küldöm annak, aki megrendeli.
A tulipánost kicsit elkapkodtam, még csak most hímzem, de nem tudtam, mikor tudom elkezdeni, a mintát viszont mindenképp fel akartam már tenni a másik blogra. Pedig még ahhoz is csak most készül a leírás, de most már gyorsan kész lesz. :)
Ezek nem kitek, de Nina fonalait fogom hozzá ajánlani (no persze, mindenki úgy hímzi ki, ahogy a saját ízlésének megfelel).



A kis tűtartó egyébként mágneszáras. ;D Egy-egy öntapadós mágnest rejtettem a bélés alá. Egyetlen bánatom, hogy a mágnesszalag sötét színű, így átüt a vásznon, de az anyag már így is visszavett az erejéből, nem takarhattam le még egy réteggel, jól össze kell nyomnom, hogy tapadjon. Azért működik és tetszik. :D

Pozsgás

Pozsgás van itthon minden értelemben. Zajlik az élet.
A két fiú göthős. Már nekem is kapar a torkom.
Múlt hét elején megvált Ábel a cumitól. Nem igazán jószántából. Mondogattam neki, hogy ha az utolsó cumi kilyukad, akkor nem lesz több, mert a boltban 3 éves gyereknek már nem árulnak! Aztán jött a véletlen.
Maca mama ment érte a bölcsibe és nem találták a cumit a szekrényben (amit mindig vittünk, de tulajdonképpen reggeltől délutánig a szekrényben volt, alvás idő alatt is - azon a bizonyos napon is ott volt, csak elbújt egy nadrág alá). Itt kezdődött a mese, hogy mivel kiszakadt (tényleg elég necces volt már, hogy lenyeli a végét), kidobtam, a kis szemetest levittük a nagyba. A kukásautó pedig elvitte az óperenciás tengeren túlra, a kurta farkú kismalacnak...
Elfogadta, de három nap kínlódós éjszakánk volt. Mire már jól aludna (nem hiányzik annyira a cumó), addigra jött az eldugult orr, szóval továbbra sem alszunk valami fényesen. De majdcsak túl leszünk ezen is (van egy dugicumi, vészhelyzetre, de juszt sem adom oda most már neki). Kicsit kótyagosak vagyunk, na bumm... Majd kiheverjük. Mellesleg nem is volt olyan vészes a leszoktatás, mint ahogy gondoltam... Most már egyáltalán nem jut eszébe, nagyokat játszik, rengeteget dumál, most már szerepjátékai is vannak, nagyon édes! Csak nagy hisztik alkalmával és este említi. Ami viszont két rossz szokása lett, néha köpköd (?) és dobálja a dolgokat ( és szemtelenségből csinálja, mert tudja ám, hogy nem szabad).
Tovább pozsgok a mintatervezés terén is. Kész lett egy újabb minta, mindjárt mutatom. A tulipános alakul.
És az igazi pozsgásom kivirágzott! Sose láttam pozsgáson virágot, sőt sokáig azt sem tudtam, hogy ez a növényem pozsgás. Na, erről ennyit, nem vagyok botanikus. :D
Apró virág, de nagyon helyes! :D Közben rákattintottam a tobzódó kaktuszra és a ciklámenre is.




Végre van kukacoló talpam is! Csereberéltem fonalakért. :D Izgultam, hogy csak így látatlanban beleugrok, de a neten keresgéltem a kis Brother-emmel kapcsolatban, és ott pont ilyeneket lehetett kapni hozzá. Jelentem jó hozzá (pár nap alatt ugyan, de arra is rájöttem, hogyan kell feltenni - xoxo), és működik! :D Persze irtó béndzsa vagyok még, de majdcsak belejövök.
De van és jó, de van és jó, de van, és jó.....! :D :D
Volt a csomagban finom tea és egy remekbe szabott kis nemzeti színű karkötő is, amit naná, hogy felveszek március 15-én!
Köszönöm Ági a cserét (már sokadszorra, de nagyon)! :D

Fotóalbum kipipálva



Így mutatnak a rózsák ama bizonyos fotóalbumon.
Belül pedig hasonló stílusú a többi lap, mint ez.
:)

2011. március 4.

Legújabb aranyköpés


Sétálunk haza a bölcsiből.
Á: Ez egy merszédesz!
B: Milyen ügyes vagy, hogy ezt is tudod!
Á: Fekete!
B: Igen.
Á lehajol és az autó alját vizslatja:
Hol a pifukogója?

Keresztszemes készletek

Keresztszemes készletek
Kattints!
 

blogger templates | Make Money Online