2011. december 31.



Most, hogy rátok zúdítottam minden, időhiány vagy lustaság (vagy titkolózás) miatt elmaradt fotómat, bejegyzésemet, idén utoljára jelentkezem. 

Boldog új évet kívánok minden erre járónak!

Nem fogadkozom, nem szoktam, mert nem tartom meg.
Idén listát sem írok az évben történtekről. Ha írnék, ismét a jó dolgok listája lenne a hosszabb. 
Mindezért én személy szerint (ki hogy éli meg) a Jóistennek adok hálát!
A rosszért is, mert az mindig szükséges, hogy a jót értékelni tudjuk. 
Jövőre ugyanitt!


PS-párna

Mint most minden az utolsó hetekben (nem jól időzítettem), az utolsó percben lett kész Zsoltim személyes ajándéka is. 23-án éjfélkor még hímeztem az ajándékára a feliratot.. :) Zs playstation(PS) őrült. Én meg ettől őrülök meg. Hiába, két fiam van, és a kisebbnek van néha több esze.
 Zs szeretett volna egy párnát, amivel kényelmesebb a játék és tévézés. Megkapta. Egy többjelentésű üzenettel a hátulján. 

Ps: I love U 

 Ha én mondom: Utóirat - Szeretlek 
Ha ő mondja... 

 Azt hiszem mindenki érti. ;D





Személyre szabva

Unokatesóm felesége, Dia karácsonyra kért 6 telefontokot, személyre szabva a barátnőinek. A nagy kapkodásban szintén nem lett mind lefotózva, ezek sem a legjobbak. Három lemaradt. Egy kék, fehér horgolt csipkével, egy rózsaszín rózsás (ami tulajdonképpen a lenti fekete-piros helyett készült, mert menet közben hirtelen telefont váltott a leendő tulajdonos) és egy farmer tok. A kék mérete például az utolsó napokban dőlt el, mert annak a leendő tulajdonosa is épp új telefont keresett magának. :)
Végül mindenki megkapta a magáét, jó értelemben persze. :) 
Sikerük lett, egynél nem egyezik csak a méret (ott sem miattam, hanem mert cseréltek ketten). :)
Egy újítást is bevezettem, párnácska helyett a  szalag végére gombot varrtam mindegyiknél. Gyorsabb, szebb megoldás és a szalag nyílásához (ami olyan, mint egy gombjuk) még jobban is illik.
Ennyi tok után nagyon belejöttem a készítésükbe, de igencsak meguntam, úgyhogy egy darabig nem varrok ilyesmit. Persze, ezt nem kizárólag én döntöm el. ;D

Ennek a visszafogott rózsaszínnek a sarkára egy régi csipkét tettem díszként.

Ennél az apró piros virágminta volt a kérés.

Ezt magyarosra kellett hangolni. A piros hímzett csipke még Boris nagyim rongyosából való. A fekete rugalmas csipke pedig Dédim egy régi blúzának darabja. Szóval ez a tok igazi kuriózum.

Aztán készült egy ezüst-fehér. Nagyon szeretem ezt a mintás anyagot. Nem is maradt több belőle, Anyukám egyik alkalmi ruhája készült ebből anno.
És itt véget is értek a baráti tokok, mivel ahogy mondtam, nem fotóztam többet.

Ezt  a cicusosat pedig unokahúgom születésnapjára készítettem Ebből az anyagból is csak épp egy telefontokra való volt és kapóra jött, mert Rea nagy macskabarát. :)




És végül egy nem tokos fotó.
Diáék is ellátogattak hozzánk a két ünnep között. Megleptem őket egy kis képpel, amit annyira forrón adtam át, hogy még előtte pár perccel böktem rá gyorsan 3 hópihét. :D Ezt a  mintát már a Ninától kapott új újságomból választottam. Egy Country Cottage Needleworks minta, persze homlokegyenest más színekkel.




Karácsonyi csoda

Kettő is volt az idén. Az egyik nagy, a másik kisebb csoda. Én legalábbis annak könyvelem el.

Első csoda

Épp mikor 24-én, a nagy hajtás után megállapítottam, Ábelt és Saca mamát várva, hogy milyen jól sikerült az étel, milyen szép is lett minden, de kár hogy ilyen kevesen ünnepelünk együtt, csöndesen a két mamával, nagy meglepetés ért! Csengettek. Maca mama, Zsolti és én tűkön ültünk, hogy láthassuk Ábel arcát, amint belép a szobába és meglátja a fát. Helyette a mi képünket kellett volna lefotózni, mert beállítottak Tesómék! :D Hazajöttek úgy Angliából, hogy több hónapja titkolták, azt fújták, hogy ők csak tavasszal tudnak majd jönni. Óriási örömet okoztak ezzel nekünk! Agyonszottyongattam az én nagy kistesómat!:D
Hála az égnek, pont elég lett a  kis vacsora is, amit rittyentettem.
Az az egy zavart, hogy nem készültem nekik semmivel, hisz úgy volt épp lakcímet váltanak, meg nem jönnek, gondoltam inkább újévi ajándékot kapnak tőlünk. Ám mivel módosultak némiképp a dolgok, a két ünnep között lóhalálában összehoztam nekik a tervezett ajándékokat. :D Sikerük lett.

Közös ajándékként egy bonbonos dobozt kaptak.
Tulajdonképpen egy négy rekeszes teásdobozt festettem, béleltem.
Így  új ruhát kapott egy doboz After Eight csokoládé.
A Ninától kapott szép vásznat használtam hozzá
és Casey Buonaugurio mintáját, amit már nagyon sok variációban láttam.
Ez az enyém.



Timi sógornőmnek varrtam egy egész kicsi (alkalmi táska méretű) japán hajtogatós táskát.
Timi szereti a pinket, feketét és ez a két szín remekül is mutat együtt.
A párducmintából pedig épp elég egy ekkora táska  véleményem szerint.




És végre, hosszú idő után újra szitáztam!
Nagyon szerettem régen is, de amilyen gyors, maga az eljárás, olyan lassú kiszabni a mintát (persze, mintától függ) és igencsak koszos meló. Pláne akril kádban festékes szitát mosni...
Tesómmal rég dédelgetett ötletünket, Hello Pisty-t valósítottam meg. Magamnak is nyomtattam ám egyet! :D
Nyáron, ha lesz időm (és itt ez a legfőbb tényező) szeretnék szitanyomott egyedi textileket is készíteni. :D
Remélem összejön majd.




Visszatérve a csodákra:

a második, kisebb, de szívemnek nagyon kedves csoda volt még, hogy az én kis Bábelem végigülte a karácsonyi misét 25-én. Nem jellemző. Ha elvetődök misére ő többnyire otthon marad az apjával, mert ha jönnének is,  vele a közepéről már el kell jönni. Pedig még kisautót is vittünk anno.
Édes volt, mert akárhányszor felálltunk a szertartás alatt fennhangon megkérdezte:  már megyünk?
Amikor pedig kimentünk áldozni, Saca mama ölében jött ő is és amikor mama megkapta az ostyát, hangosan kíváncsiskodott: mit eszel?

Jár hittanra is az oviban. Ez az egy, amire még a torna mellett beírattam. A torna abbamaradt, mert nem szerette (pedig mozgékony), a hittan maradt. :)
Mesélte karácsony előtt, hogy tanultak éneket. Volt, hogy játék közben énekelte:
Dicsőség, mennyben az Istennek!

:D

Dobozdömping

Sok-sok dobozt készítettem kérésekre az ünnepek előtt. Egy peremes dobozt és két teásat már mutattam. Itt a többi, és sajnos kettőről nem készült fotó. Vagyis az egyikről egy nagyon rossz minőségű telefonos. Pont az elkészülésükkor volt nagyon sötét, ronda, fotózásra alkalmatlan idő odakint. :(

Egy rendhagyó szemüvegtartó. Saját mintámmal.

Ez a telefonos fotó. Ezt különösen szerettem hímezni. :)
Manka szép mintáját írtam át kicsit.

Hagyományos kalocsai mintás, nem hagyományos színekben.

Egy blackwork barna-narancsban, gyöngyökkel. 
Készült még egy nagyon szép, sajnos az nem lett  fotózva.



A kis teáskannát tearózsákkal Viki kolléganőm névnapjára készítettem. :)

Ezt az articsóka-csudát pedig Hilda kolléganőmtől kaptam Barbara napra. :)

Már most be vagyok táblázva a jövő év elejére! :D Úgyhogy jönnek még dobozfotók!:D

2011. december 27.

Szépségek Ninától


Nina idén is meglepett. Gyönyörűségeket kaptam!
Az újság rengeteg csodás mintát tartalmaz, remek ötleteket ad a jövő évre. :) A pöttyös vászonnak máris  van helye.
A szépséges kitűzőt Szenteste viseltem. A különleges, horgolt hópehely pedig a vitrin gombját díszíti.
Nagyon köszönöm Nina!






Én is megleptem Őt, de biz' a nagy, ünnepek előtti rohanásban ne készült fotó. Sok-sok dolog így járt az ünnepek alatt. :)
Elcsentem Nina blogjáról a Neki küldött  ajándékaimról készült képet. :)
A kis hímzett szív és egyéb apróságok mellé került egy új minta, amit Ninának és Eninek terveztem, de jövő karácsonyra beleteszem a Komódomba is. :)



2011. december 26.

ÁBEL


Karácsony képekben

A tavaly készült zsákvászon szívek idén is felkerültek a fára.


Szeretnék majd egyszer egy komolyabb Betlehemet is, de míg Ábel kicsi, remek ez a verzió. :)

Idén is natúr, egyszerű, boamentes(!) fánk lett. Nagyon formásat talált a Jézuska, és gyönyörű üdezöld színe van.

Ezeket a szépséges gömböket Viki kolléganőmtől kaptam.

Az ajándékgömbök láttán kedvem  szottyant, hogy magam is készítek párat. :)

Hamarosan megélek is az ünnepről, mert nagy-nagy meglepetés ért! :)

2011. december 24.

Áldott ünnepeket!



Szeresd,
bűvöld,
érintsd meg
szerelemittas gyengédséggel,
szeresd
a szeretetet
amit kaphatsz,
amit adhatsz.

Szeresd a kincsértékű ragyogást,
mámoros,
ábrándos remény-hangszereden
dallamfakasztó,
biztonsághálót ritmusban szövő
mindent betöltő,
feledtető,
örömfakasztó,
megjobbító,
létformáló
szerelemmel.

Szeresd a szeretetet
amit adhatsz,
amit kaphatsz.
Tudd elfogadni,
tudd befogadni
ma
a szeretet-imádság ünnepén,
fenyőillatú éjjelén.

Érezzél így mindörökké,
legyen meg a mi akaratunk
időtlen-időkig!

Úgy legyen.



Gelléri Ágnes : Szeretet-imádság

2011. december 16.

Cím sem jut eszembe...



...elfáradtam
...de nagyon
...már ülve is majdnem elalszom
...hozok is majd fotókat, meg nem is
...alkotok is még, meg nem is

Ma, és úgy az utóbbi időben ennyire futotta...
Azért várom a karácsonyt! :)

2011. december 6.

Szívből örülök!

Jól itt hagytalak Benneteket! Hiába, ember tervez, Isten végez. Kicsit sűrűre sikeredik a decemberem is. Hogy végre kiderüljön, ki is viheti a választott szívecskét, a Randomot hívtam segítségül. A beérkezések sorrendjében adtam meg a neveket, volt két Judit és Edina, értelemszerűen a  későbbi kommentelőket 2-es számmal illettem. Plusz a névsorhoz csaptam a Facebookon kommentelőket is, hisz ott azt írtam, ott is lehet, csak egyszerre mindkét helyen (blog és fb) ne írjatok. :) Így éppen 66-an lettetek. 




Nagy boldogságomra épp a barátnőmet dobta ki a gép, aki nagy panaszosan írta, hogy őt sosem sorsolom ki. De sosem rajta múlik, hanem a szerencsén. :D 
Az pedig köztudottan forgandó, látod 
Kriszti!
 :D

Repül hozzád a fehér angyalos, mert tudom, hogy az tetszik! Nekem is ez a kedvencem!   :D
Szeretettel!


Illatozzon Nektek sokáig! :D

Nagyon köszönöm az elismerő szavakat, néhol felbukkanó mókás rímeket és, hogy velem játszottatok!
Remélem, máskor is jöttök! :D

2011. december 1.

Karácsonyi kollekció/Christmas Collection (1.) - Oh-ho-ho-ho

Megritkuló bejegyzéseim egyik legfőbb okát mutatom meg most. Ninával és Enikővel közösen álmodtuk meg. Hetek, sőt hónapok óta tartó munkánk gyümölcse érett be ma. :)


Szeretném Nektek bemutatni a Karácsonyi kollekciónk első darabját.

Ez egy 12 db-os sorozat része, ami 12 hónapon át fog tartani. Aki velünk tart, annak jövő karácsonyra akár két tucat hímzett szépsége lesz a fáján. Hogyan lesz ebből 24 db? Egyszerűen, két féle fonalat teszünk a készletekbe. :) Nem a klasszikus színeket választottuk. Nina gyönyörű óarany és viola színeket álmodott és festett.

A kit tartalmazza majd a 2 fonalat, melyek elegendőek 1-1 minta kihímzésére 2x2 szálon, az anyagot minden esetben Te választod meg. Továbbá megkapod a mintaívet és néhány minta esetében charmot is. 


A Komód blogra és ide is fel fogom tenni mind a 12 kitet, minden hónap elsején, az utolsót 2012. november 1-én. Természetesen lehetőség van arra is, hogy ne egyesével szerezd be, hanem negyed vagy félévente, de akár az egészet is egyben.
Ha nem darabonként/havonta szeretnéd, de biztos vagy benne, hogy mindet meg fogod venni, ezt jelezd felénk, hogy névre szólóan eltegyük a kiteket Neked, hiszen ahogy a többi készlet, úgy ez is limitált, vagyis nem lesz bármeddig kapható. 
Email-ben felteheted kérdéseid nekem vagy Ninának.

Ami meglepetés: ha mindet megvásárolod, az utolsót ajándékba kapod Tőlünk! (a postaktg-et felszámoljuk érte, ha egyesével, ha többesével rendeled, de a készlet maga ajádnék lesz)


Az első kit postázási ideje: december 9-től.

A kitek ára :

1000Ft      



Mint eddig, most is kérnénk minden kedves magyar érdeklődőt, hogy engem keressen a kitekkel kapcsolatban.

Játék! :D




Agyalok 
némi  rímen,
régi játékaimhoz híven.
Megnyerheti karácsonyi szívem
egy rendszeresen erre járó hívem.
Kiveheted a részed a fahéj illatú ünnepi mámorból,
ha kiválasztod a legkedvesebbet a háromból.
Barbara napján, Borbála ág helyett...
Keress neki otthonodban egy igazán méltó helyet!
A játék négy napig tart,
addig talán összegyűlik egy üzenet-halom...
Sorsolás után repül a nyerteshez
karácsonyi angyalom!






December1-4.
Sorsolás 5-én!

2011. november 27.

Fotóalbum


Tegnap osztálytalálkozón voltam. A 15 éves középiskolain. :) Egy csapat gyors- és gépíró szakos lány voltunk anno. :)  Gondoltam, ha már a hímzés/varrás a hobbim, nem mehetek egy snassz fotóalbummal. Péntek este rittyentettem ezt a jeles alkalomra. Szánalmasak a fotók, ez az egyetlen használható, egyszerűen nem lehet télen értelmes képeket készíteni (legalábbis a mi gagyi gépünkkel). Kezembe akadt egy kis kihímzett mackó, a szokásos, kedvenc gyerekdobozos mintáról. :) Az album bevonásának menetét még Zsófinál láttam, na hát véletlenül sem úgy készítettem. Ráadásul úúúúúúgy beleragasztottam a tasakos tartórészt, hogy alulról töltős lett. És nem ez az egyetlen hibája. De szeretem, és addig megteszi, míg ki nem tanulom precízebben összeállítani. :) A "buli" nagyon jól sikeredett, bár kevesen voltunk. A beszélgetések onnan folytatódtak, ahol annak idején abbamaradtak. :) Remekül éreztem magam! 

Készültek fotók is, ez a legkedvesebb: 


Mondanom sem kell, mindhármunknak a száját kellett  volna befognia! :D

Advent első vasárnapja

Nincs koszorúnk. Csak glédába állított gyertyák. A tavalyi az idei is. :) Nem lustaság, legfőképp időhiány miatt nincs új és mert szeretem ezt a változatot. Szerettem volna nevezni  egy újrahasznosított darabbal Colette játékára, de nem volt időm, a tavalyival pedig nem illet volna indulni. :) Talán majd jövőre. 


Szép adventi várakozást mindenkinek!

Dobozolok...

... mint Tóték. :) Most gyors kollázsok készültek a munkáimról.


Egy kék teásdoboz Orsinak. Csupán a szín volt a megkötése. Virágokban tobzódó kék anyagokat válogattam össze. 


Egy pasis teásdoboz Ili kolléganőmnek készült. Ezt szerettem legjobban, míg nálam volt. Egyszerű, visszafogott mégis karakteres. Semmi csicsa. Ahogy egy igazi férfihoz illik (bár nem tudom, ki lesz az új tulajdonos, csak annyit, hogy 'J' ;D).


Ez a kis ékszerdoboz is Ili kolléganőmé lett. Még egy készül neki, az kalocsai hímzéssel. És további sok-sok doboz is készülőben van.


Időközben elkészült a karácsonyi kollekció is. Epedve várok egy  legalább fél órás napsütéses szakaszt, hogy végre legyen borítófotó is! :)

2011. november 21.

Take five

Ó, de szeretem ezt! :D

2011. november 6.

Púder rózsaszín

Ilyen színű nyakláncot kért unokatesóm felesége egy barátnője számára. Csajosat, gyöngyöset, horgolt  virágosat, most divatos hosszút. Gyorsan igent mondtam. Bár örömmel tettem eleget a kérésének, ez volt az első és egyben utolsó is, hogy bizsu készítését vállaltam másnak. Nagyon nem az én világom. Marha nagy fejtörést okozott kitalálni, milyen is legyen, a hozzávalók beszerzése pedig még nagyobb kínszenvedés volt. Csak álltam lemeredve a hobbi boltok végtelen gyöngy- és kütyükínálata előtt. Nincs megfelelő szerszámom sem a gyöngyözéshez, se idegzetem a szedegetésükhöz, azt sem tudom hová, mennyi, milyen köztes elem, végzáró, és egyéb mifene illik... A horgolt virág sem mutatott magában, nem tudtam hogyan is rögzítsem, hogy ne deformálódjon el. Így kitűző lett. Rá lehet csatolni a láncra is, és magában is viselhető. A filc is inkább kicsit barackos, mint rózsaszín. Nem vagyok 100%-ig elégedett. 
Azért vállalható? Mit gondoltok?






Keresztszemes készletek

Keresztszemes készletek
Kattints!
 

blogger templates | Make Money Online